Vissza Betlehembe

Ha én lennék egy napra

a rohanó Idő,

megtorpannék egy  pillanatra

s a jelen méhében

nem foganna meg a jövő,

mert visszafordulnék,

hátra hagyva az atomkorszakot,

felhőkarcolót, a számítógépet,

millió dolgot

mit az ember alkotott, s eldobott.

Mennék behunyt szemmel,

hogy ne lássam a sok háborút,

a temérdek vért, s a halotti koszorút,

mennék, csak mennék

áttapogatózva a sötét középkoron,

majd lassítva a Golgota fölött

könnyem hagynám

egy oszlopon.

De mennék, mert közel már a cél,

az a csillag ott Betlehem

szent egén, mely az Isten fiát

egy jászolba ragyogta,

hol három király is állt,

mind hűséges szolga.

S lennék egy ember újra:

lába térd, összefonva ujja,

ki sírva könyörögne

az Istenhez, hogy ne engedje

fiát a kijelölt útra,

mert az ember nem érdemli

a drága áldozatot,

hiszen én tudom,

kétezer éve semmit sem változott.