JANUSVERS Tóth János versei

 

 KEZDŐLAP

 

 

 

 

 

 

   

 Gyertyák

Természet

Szerelem

Mosolygó

 Világrólszóló

  Gyerkőc

Tüskék

  Apróságok

  Hangosverseim

 Könnyszoba

 VERSEK 2011-12

  KÉPRE SZÓRT SZAVAK

 

Köteteim

 

Csótka Lajosné képei

 

 

 

 

 

Kapcsolat

 

 

Beállítás Kezdőlapnak!

 


 

 

1 1 1

2 2 2

 
FRISSÍTVE
2016.10.15.
 

 

 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2006-06-15
 

 

</

 

Nyafogó (Mindenszentek előtt)

 

 

Apa, gyere, játszunk még,

 heverj le mellém ide!

Látod mily színes az ég?

Nézd, ott száll egy gerlice,

hallod szárnyai neszét,

ahogy evez a légben?

Apa, suttogj egy mesét,

idebújok egészen.

 

Apa, mért vérzik az ég

ott a hegyek csúcsain?

s hová lett a messzeség,

mért szürke a rózsaszín?

Apa, mért hideg kezed,

mért csendes a mellkasod?

Apa, nyisd ki a szemed,

apa, nézd, nézd, jó vagyok!

 

Apa, nem játszol velem,

fejfádra száll sóhajom,

gyertyán  reszket a kezem,

füstbe bújik homlokom.

Apa, gyere, játszunk még,

nézd, leheverek ide!

Látod, mily sírós az ég,

fönn lebeg egy gerlice.

 

Érintő

 

 

A gondolat nem játszik velem,

oda lett a könnyed lebegés,

mellkasomon térdel  a félelem,

tétován jár ritmust a szívverés.

 

Álmok keringnek a plafonon,

mint varjak őszi vetés fölött,

a valóság dióját még fogom,

de csontos héja csőröktől törött.

 

Örvény a szoba, kering az ágy,

magába szív a padló rése,

elveszett tudatot forgat  a vágy,

hogy nevedet újra belevésse.

 

Színek szitálnak a feketén,

bíbor játszik elpirult kéken,

fűszálakon fekszünk, lényed  meg én,

ujjaink hegyével összeérten.

 

Mifelénk

 

Mifelénk,

állandó lakcímen gond és baj lakik,

ablakot bedobó kölyök az öröm,

de csak néhanap rosszalkodik,

s szilánk mosolyunk megcsillan a kövön.

 

Mifelénk,

 az apák nem lesznek nagyapák,

túl hamar hajol le értük az ég,

olyanok ők, mint kivágott fák,

fakuló évgyűrűk közt nőnek a csemeték.

 

Mifelénk,

szövőmadár a szürke árvaság,

rozoga lengő fészkében lakunk,

alattunk kietlen végtelen pusztaság,

mely sírrá lesz, ha egyszer  lezuhanunk.

 

Mifelénk,

a csend is túlontúl zajos,

a fény már megszokta árnyék rácsait,

a szívekben a vér zavaros, habos,

örvény nyeli el, rejtett vágyait.

 

Csend

 

Takaró terül, bújik a hegy,

csúcsán hunyorog, guggol a fény,

alkonyat jön, a délután megy,

billeg a ma az ég peremén.

 

Halkul a világ, nyugodni tér

a zaj,a dal és a suttogás,

erekben már nem száguld a vér,

egykedvűn ballag a dobbanás.

 

Hallgatok, csendek cseperegnek,

a nagyvilág álom hintán leng,

a gondok, bajok rám nem lelnek,

szívem ajkad mosolyán mereng.

 

Kapaszkodj belém

 

 

Kapaszkodj belém,

ha megcsúszik talpad,

tiéd minden erőm, hogy megmaradj,

kapaszkodj belém,

én segítek rajtad,

hogy zuhanás helyet csak szaladj!

 

Kapaszkodj belém,

karomba, nyakamba,

akár a szívembe is, ha muszáj,

kapaszkodj belé,

csak szorítsd, el ne engedd,

akkor se, ha már nem kalapál!

 

Kapaszkodj belém,

szemed szemembe,

de ha zuhansz, ránts magaddal,

kapaszkodj belém,

és nézzünk az egekbe,

míg a fütyülő szélből elfogy a  dal!

 

 

Árva-ház

 

Pattan a lakat, nyög a zár

ahogy megmozdul a kilincs,

vállam fölött beszökő fény

lopva les be, de benn már senki sincs.

 

Repedezett a mennyezet,

mint kapától feltört tenyér,

közepén életvonal fut,

de deltaágra szakad, véget ér.

 

Agg mész sárga pora pereg,

bennük apám utolsó sóhaja

elterül a beton padlón,

és eltűnik, mint vizes lábnyoma.

 

Ágyán csak emléke pihen,

cipőim suttogva lépnek,

tenyerem langya élt simít

a lepedőn gyűrődő emléknek.

 

Pók szalad, nézem keresztjét,

közben szövöm lyukas imám,

de fonalam hamar elfogy,

soha nem volt fekete bibliám.

 

Az asztalon gyertya csonkja,

a kanóc viaszba zárva,

piros fejű gyufaszálak

már nem indulnak tüzes csatára.

 

Utolsó beszélgetésünk

szavai keringnek bennem,

ő már beteg volt, de tréfált,

én belül sírtam, kívül nevettem.

 

Ősz hajába bújt a tavasz,

arcán virult a pipacs láz,

mikor elbúcsúztam tőle,

nem tudtam, Isten rá már nem vigyáz.

 

 

 

Falvak

 

 

Felnőtt a gaz, az úr újra gyom,

beszakadt tetőn ül a fájdalom,

vályog húsról tapaszbőr szakad,

bozót mélyén lesben áll a vad.

 

Kiborultak a százéves falak,

a gerendán megbújó szavak,

mint fiókák és a fecskefészek ,

földön hevernek, levert remények.

 

Nagyot lépett a harang lába,

üresség  hever a lábnyomába,

ami kúszik, bekebelez lassan,

mindent, ami halott, lakatlan.

 

Udvaron sír a régi szoba,

eltört bölcsőn az idő tejfoga

a ringató kéz nyomait rágja,

mi lesz majd, ha fogait váltja?

 

Meggörnyedve a templom letérdel,

utolsó imát téglavér pecsétel,

s mikor a falut a hit magára hagyja,

nagyot sóhajt nyelvetlen harangja.

 

Visszaszámol

 

 

A tegnap lábnyoma még épp, meleg,

szülőágyon vajúdik anyám,

szakad a hús, a test remeg,

első lélegzetem sír az éjszakán.

 

Egy idegen tenyerében fázom,

fehér vakít és sárga-kék neon,

bőrömre bőr simul és látom,

árnyékok táncát nyeli a plafon.

 

Éles fém villan, egyvérünk cseppen,

sebemmé lesz a köldökzsinór,

elvágták, visszaszámol bennem

az élet, robbanni fog valamikor.

 

 

Minek?

 

 

Minek a szó, hogyha hallgatsz,

megbújva a csend alatt,

simogatva minek altatsz

lelket nyomó hangokat?

 

Minek a lét, ha csak szolga,

úri népnek lábtörlő,

életednek van más útja,

neked nem kell szebb jövő?

 

Minek a tűz, hogyha oltod,

világgá nem engeded,

hogyha lázad belül hordod,

s nem öntöd ki a szíved?

 

Minek fiad, minek lányod,

hogyha mind csak menekül,

határokon hátuk látod,

itt maradsz majd egyedül?

 

Minek tartunk ennyi urat,

élősködő tetveket,

ki csak hízik, ki csak mulat

ördög lelkű szenteket?

 

Minek kéne bocsájtani

álnok hazug kutyáknak,

hagytuk hazánk kifosztani,

öltönybe bújt  betyárnak.

 

Minek a szó, minek a láng,

mit az ősök ránk hagytak,

Dózsa Györgynek mit mondanánk,

értelmetlen lázadtak?

 

Minek a kard, ha csak tartod,

nem vág húst és véreret,

hogyha dühöd visszatartod,

ami tegnap égetett?

 

Minek a nép, minek haza

hogyha hagyjuk meghalni,

mennyit ér a költő szava

ki fog rá majd hallgatni?

 

 

Egyszerű szöveg  (egy kritikára)

 

 

Ódon szöveg leng bennem

poros pókhálóként

egy-két harmatcseppel,

nem sok ez, de én vagyok

a megdőlt betűkön

szegényes ékezettel;

és ha szakad a pókháló

 és fehér papírra terül,

a sorokban nem csak

én vagyok egyedül,

hisz betűimet én is kaptam,

mikor Petőfi rónáján merengve hasaltam,

hová be-benézett Arany bajnok Toldija,

és itt bujkál a sorok közt

a költészet ki tudja hány fia.

Nem egyszerű a szöveg, itt- ott ciráda

a hason latolgató csengő sorvégek,

igaz néha csak hasonlítanak,

tudom nem édes testvérek.

Valami régi elfeledett emlék,

egy múlt időn átütő festék,

vagy tudja  az ég, hogy mi,

ami lelkemet a papírra ily mód teszi,

nem egyszerű száraz szavakkal,

sással, náddal, csillogó patakkal,

meglehet persze, hogy mindezt ,

csak én érzem s látom,

s nem több, amit írok,

csak egy ákom-bákom.

Írhatnék én is úgy, mint mások,

csak azt, amit fogok és látok,

de nem, nekem ez nem menne,

ha a szél csak fújna, és nem feleselne.

Nem írhatom, hogy ága van a fának,

hisz neki karja van úgy, mint egy barátnak,

hisz mikor rég, mikor hazaértem,

az a fa ,tűzben égett értem.

 

Ragyogás

 

 

Ragyog a város, futnak a fények

karácsonyfákon csillogó szépek,

lobogó gyertya, ezüstös csengő,

puha szőnyegen ajándék erdő.

 

Okos telefon, hej de szép tipp-topp,

nyílik a drága full hd laptop,

menő játékok processzor lába

illúziókat rúg e világba.

 

Kopott kis házban egyszerű szépen,

ajándék csillog szívből egészen,

szemek íriszén őszinte szándék,

szeretet ölel, igaz ajándék.

 

Hol ez a világ, melyik irányba?

Ezt a világot csak a szív látja,

akinek nincsen, nincs lejjebb, mélyebb,

szívtelen ember a legszegényebb.

 

Nem vagyok gazdag, de hogyha lennék,

szegénység lenne, amit megvennék,

koldustól botot, remegő kezet,

kopott talicskát, eltört kereket,

 

fázótól fagyot, éhestől korgást,

megállítanám az őrült forgást,

amiben a pénz szédít és kábít,

embert embernek, ellennek állít.

 

Bár lehetnénk mind, mind csak egyformák,

kikre áldásuk égiek szórják,

lenne életünk egyszerű játék,

kiknek a halál végső ajándék!

 

 

Úgy

 

 

Mint ahogy a fuldokló keze

víz alól kapaszkodik a semmibe,

s lesz a kín buborékok  tánca,

az  élet utolsó szótlan  imája.

 

Merül a test, a víz alatt tenyér

hasztalan kapaszkodik az Istenér,

ki magasan ül, fen az égen,

tán nem látja az embert a sötéten.

 

Elernyed a fuldokló keze,

szökik a remény, nem szorítja tenyere,

a víz hullámráncait vasalja,

majd feketén leül a csend a partra.

 

Mint ahogy a fuldokló keze,

úgy tűnök el a kavargó semmibe,

s a parton hagyott lábaim nyomát,

az idő falja fel, mint utolsó vacsorát.

 

Révedés

 

Révedbe, szürkén, még ötvenen innen,

bár tudnám, hogy mibe kéne hinnem.

Elkopott, semmi lett a hit,

ami ez idáig tántorogva vitt,

húzott, vonszolt  magával  egyre,

csak dombig jutottam s nem föl  a hegyre;

melynek árnyékában vacogva fázom,

de már nem kérem, hogy legyen kabátom,

legyen ölelés s egy feleselő szívhang

itt a mellkasomon, ami cseppkőbarlang,

hisz benn tízezernyi perc koppant talajára,

de csak a visszhang talált riadt  önmagára.

 

Révedve a semmibe, még ötvenen innen,

fölöttem keselyű magány, hagyom hagy keringjen,

sötét árnyékot vet hatalmas szárnya,

mely lassan beleolvad a sajgó éjszakába,

hol reszkető csillagokból fájdalmas fények,

úgy zuhannak rám, mint elgyengült remények,

és a szilánkokban állva a pillantás csak réved,

az elmúlás  kertjébe sírok közé téved,

hová lelkem letérdelni, megnyugodni jár,

ahol az emlék engem mindig haza vár.

 

Révedve a semmibe, még ötvenen innen,

mellkasom kigombolva úgy, mint az ingem,

hogy a világ, ez a hideg leheljen rá jeget,

hozza el szívemre a könyörtelen telet,

hogy a fagy szorítson fehér csipkés dérrel,

hogy állva haljak meg a délceg jegenyékkel,

mikor szemembe a hajnali nap fénye

vörösen  beleég a bogárfeketébe,

könnyem majd kicsordul, az utolsó árva,

zuhan, mint gyermek a halott anyára,

és a szemem fénytelenül a végtelenbe réved,

ahol kutat, keres egyedül csak téged.

 

 

Séta az őszben

 

 

Felettem felleg, lebegő bánat,

összegyűlt könnye az óceánnak

szitálva esik, arcomat mossa,

lecsorgó cseppet cipőm tapossa.

 

Hangtalan hullnak elhagyott percek,

bennem a bánat, mint a szú perceg,

akár a fákon, rajtam se látszik,

a kéreg alatt kín vacsorázik.

 

Megvénült az ősz, ezer a ránca,

hatalmas szántón fut a barázda,

meztelen fákon varjú had méláz,

ballagok csendben, nincs, ami felráz.

 

Falevél pörög megsárgult testtel,

együtt ázik el a verebekkel,

kik gubbasztanak a rozsda dróton,

mely alatt a ház, a ház is ódon.

 

Talpamba ölel a bús árva sár,

lépteim alatt menedékre vár,

de koppan az út, tépi a beton,

szétmálló testét pecsétként hagyom.

 

Elhagyott mező, megtalált város

itt tiszta az út, a lelkem sáros,

autók jönnek, ázok a zajba’,

hullik a kedvem szürke avarba.

 

 

 

Új kenyér egy régi világnak

 

Nézd sajgó lelkemet,

megöltek benne minden ünnepet,

nincsenek csak haldokló hétköznapok,

melynek csúcsain burjánzó gazok

már-már az égig érnek,

de Isten még hallgat, nincs ítélet.

 

Hová lett az igaz szavak fénye,

ami szikrát szórt a hazug sötétre,

amerre csak  nézek mindenütt  árnyék,

sírba vágyik a fekete halánték,

nincs  mosoly, oda a derű,

már a lecsorgó méz is keserű.

 

Új kenyér sül egy régi világnak,

melyben ismét nagy urak járnak,

kereszt árnyékából figyelik a tájat,

hol földet bámul a kolduló alázat,

ezer éves vérnek semmi a jussa,

kisemmizett fiak  kullognak nyugatra.

 

Kell-e nekünk újra királyság,

tettek helyett halkuló imádság,

nézzük-e, hogy urakból egy marok

ellopják mindenünk, kell-e ez Magyarok?

Vagy nekünk csak ennyi az élet,

rabláncokra fűzni kérész reménységet?

 

Hol van az megírva, s milyen papíron,

hogy csak dolgozz, tűrj, s eltűnj a síron,

ki mondja meg, hogy csak szolgák sorsa

húzhat végig e földi pokolba?

Te vagy az, ki szenvedi a léted,

 

hát váltsd életté nehéz verítéked!

 

Ébredés

 

 

Eldobott csendekre zajok lépnek,

oszlik  a sötét,  a világ ébred,

szemhéjam alól illan az álom,

tudat  mélázik a valóságon.

 

Hajnal hajol be a zárt ablakon,

bennem még sötét, a kávém iszom,

a gondolat verslábakat lógat,

de még nem jut szép tinta a szónak.

 

Fénysugárból seprűt köt a reggel,

és söpörni kezd nagy lendülettel,

minden árnyék az ágy alá gurul,

egy csöppnyi sötét kacag huncutul.

 

Ablak nyílik, a vadgalamb hangja

röppen, s leül szembe a sarokba,

oda hová az akác sóhajtott

bódító édes virágillatot.

 

Szép ez a reggel, de mégis hagyom,

indulok, terhek nőnek  vállamon,

s mire az utca végéhez érek,

összetörnek lelkemben a fények.

 

 

 

Nehéz

 

 

Milyen nehéz ma megmaradni jónak,

tükörképe lenni az igaz szónak,

nehéz a remény avarjában járni,

elesni ezerszer, és mindig fölállni.

 

Megmaradni jónak tán lehetetlen,

holt elvek pora kavargó szelekben

sarjadó gazoknak lesz  földi áldás,

de lesz-e a bűnösnek megbocsájtás?

 

Bennem a világok rég összedőltek,

virágaim helyén  tövisek nőttek,

egyik lelkembe, másik szívembe szúr,

az ég peremén vérben ázó azúr.

 

Alkonyi szürkéből hamar lesz este,

hegyek csúcsán a vér megfeketedve,

véges a végtelen, törik az örök,

fényt sikoltanak rám a csillagkörök.

 

 

Írok, csak úgy, senkinek

 

 

Írok, csak úgy, senkinek

verseim  mind nyílt-sebek,

lélek lüktet, nő a var,

mint az avar eltakar,

minden kínt és  bánatot,

mindent, ami fájhatott.

 

Írok, csak úgy, senkinek,

nem olvasnak istenek,

minden mondat földre hull,

szemek íriszén gurul,

minden leesett betű,

mint a fű oly egyszerű.

 

Írok, csak úgy, senkinek,

szavaimban reggelek

elpárolgó sóhaja,

ázik, mint a zöld tea,

ami annak kortya lesz,

ki a sárban észrevesz.

 

Írok, csak úgy, senkinek,

mondataim vérerek,

artériák, lüktetők,

bennük jelen, s múlt idők

üzenetét hordozom,

én ki versben álmodom.

 

Írok, csak úgy, senkinek,

mázas népnek mondd, minek?

Nem kell nyáj és falka sem,

csak ki szeret versemen

elidőzni szó között,

és nem csak úgy, rám bökött.

 

Írok, csak úgy, senkinek

nektek, akik értitek,

hogy a vers nem szó-halom,

lélekjégcsap sóhajon,

mi a szemed íriszén

olvad, s leszek benned  én.

 

 

 

Hársfalevelek című kötetem Netkötet változata itt olvasható:

(Katt a képre)

 

Mezőcsát

 

Mezőcsát nem, nem világváros,

talán  épp a semmivel határos.

Nagyra nőttek benne a nincsek,

de mégis mindenütt kincsek

hevernek kátyús útjain, terein,

a fák törzsén, és a levelek erein.

Emlékek színaranya mindenütt

hely hol apám élt, dolgozott, feküdt ,

hol kapirgált vagy röffent a jószág,

szülőföld ez, kincs, egy  kicsiny mennyország.

Itt gurult a labda, és ott ült az a lány

kiért a szívem évekig kalapált…

…és barátra is itt, e házak között leltem

kinek nagy karéjjal szeleteltem lelkem…

…és ami sokszor fejembe szállt, ó a bor!

itt ezen a padon ittuk ,s mindegy volt mikor,

lehetett nyár, mikor a hő nyakunkra ült,

vagy deres tél, miben a szél a fagyról fütyült.

Mezőcsát nem, nem világváros,

talán épp a semmivel határos,

mégis ez a föld, hol az ínség falánk,

úgy vigyázott ránk, mint az édesanyánk.

 

 

Csend

 

Csend a szomszédom itt a város peremén,

hol szántóföld ölel át vén bányatavat,

hol bámulom a sorsom szürkén, feketén,

mint  egy levert fészek a fecskemadarat.

 

Jó lenne hinni, hogy mindez csupán próba,

hogy a jutalom is megérkezik végül,

de  időm fut, őszi esőből a hóba,

míg  szívem a hidegtől, halálba kékül.

 

Csend a szomszédom itt a város peremén,

hol a vágy és az álom villanydrótra ül,

hol sárguló levelekről az őszi fény,

fekete árnyékok legmélyére szédül.

 

Jó lenne hinni, hogy a csillagok szemek,

és itt lenn e hely csak egy röpke állomás,

jó lenne hinni, hogy kihullnak a szegek,

s  a halál az életen már csak forradás.

 

Csend a szomszédom itt a város peremén,

hol az otthonom keresem és a hazám,

hol ritkán ver tanyát a csavargó remény

pedig én vagyok az, ki várja igazán.

 

 

Megjelent a "Hársfalevelek" című kötetem:

( A kötet ára: 2500 Ft megrendelhető :janusvers@gmail.com,  Tel.: 06 70 551 6428)

 

A "Holló" című kötetem itt olvasható:

(Katt a képre)

 

A perc partján című kötetem itt olvasható:

(Katt a képre)

 

A Száműzött fények című kötetem itt olvasható:

(katt a képre)

 

A Csendbe ölelve című kötetem itt olvasható:

(katt a képre)

 

Az utolsó előtt

 

utolsó versem még bennem

itt száguld a vérlemezekben

szívemből folyton kitagadva

mint rossz gyermekét az anyja

egyik ajtón űzi a másikon várja

soha sincs béke a lüktető szobába’

 

utolsó versem már készen

beleírva törött egészem

minden tövisem minden rózsám

nyári szellő őszi orkán

mindent mit megéltem és amire vágytam

közömbös percek pillanat mit csodáltam

 

utolsó versem a lelkem

Isten olvassa zárt szememben

 

Egy útinapló a Távol-Keletrõl, avagy milyen is a világ Európán kívül!    *****    bookfanclub.gportal.hu -> KÖNYVAJÁNLÓK A MINDENNAPOKRA! -> bookfanclub.gportal.hu    *****    A tél oldala-HONLAPVERSENY.Összes nyeremény 2.000 kredit.Gyere és nevezz be, nem bánod meg.Sok más nyeremény is vár rád!    *****    Szeretnél egy szép ajándékot Karácsonyra szeretteidnek? Lepd meg õket egy SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓPPAL!    *****    Télapó itt van, hó a subája, jég a cipõje, leng a szakálla, de mit rejt a zsákja? Megtudhatod, ha IDE kattintasz! :)    *****    AGICAS-STYLE > Õszinte blog, rengeteg extrával < AGICAS-STYLE    *****    &#10054;&#10054;&#10054;Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak!Rengetek leírás, scriptek , CSS ,HTML kódok!Néz    *****    A szíved úgy ver mint egy dob - A üldözés csak most kezdõdik - Egy rossz lépés és az enyém vagy - FRPG    *****    katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt katt    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy személyre szóló HOROSZKÓP! Kinyomtatva és bekötve, keress oldalamon!    *****    Ha az asztrológiát szeretnéd tanulni teljesen INGYEN, keress oldalamon, mindig szeretettel várlak!    *****    SOPHIA BUSH! A nálunk leginkább a Tuti gimi sorozatból ismert színésznõ egyetlen magyar rajongói oldala! Gyertek! :)    *****    Honlapverseny! Idén bárki nyerhet, aki beküldi portálját! Ne légy szégyellõs, hisz minden portál egyedi a maga nemében!    *****    * Portálépítés * * Portálépítés * * Portálépítés * * Portálépítés * * Portálépítés * * Portálép&    *****    Már csak 2 napod van nevezni! Ne felejtsd el, idén nem csak az elsõ három helyezett nyer, BÁRKI NYERHET, AKI NEVEZ!    *****    AGICAS-STYLE > szépségápolás, élet, blog, mozi, könyv < AGICAS-STYLE    *****    Kristina Waardahl elõadása a kérdõasztrológiáról, a Baktay Ervin Asztrológiai Egyesület rendezvényén.    *****    Minden kérdésedre válaszolok KÉRDÕASZTROLÓGIA (HORARY) szabályai szerint.    *****    Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában    *****    Legendákkal nem lehet csatát nyerni. - A JÁTÉK csak most kezdõdik! - CSATLAKOZZ!