JANUSVERS Tóth János versei

 

 KEZDŐLAP

 

 

 

 

 

 

   

 Gyertyák

Természet

Szerelem

Mosolygó

 Világrólszóló

  Gyerkőc

Tüskék

  Apróságok

  Hangosverseim

 Könnyszoba

 VERSEK 2011-12

  KÉPRE SZÓRT SZAVAK

 

Köteteim

 

Csótka Lajosné képei

 

 

 

 

 

Kapcsolat

 

 

Beállítás Kezdőlapnak!

 


 

 

1 1 1

2 2 2

 
FRISSÍTVE
2021.05.16.

 

 

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2006-06-15
 

 

 

Sorsfonó

 

kitért a Tisza ki tudja mi elől

s én itt állok a kanyar ölelésén

merengek az őrt álló fák alatt

a vízen s a Kárpátok népén

Petőfivé leszek alföldi gyerek

róna füve bújik  talpaim alatt

megrészegít a szitakötők tánca

melyekben  bíbort pirul a pillanat

a fák alól a pusztába lépek

tavasz van de őszi képet látok

köd lepte tarisznyával lépnek

a szegénylegények s a betyárok

trombita szól a deres domb mögül

lovak patazaját hallani vélem

és itt a mellkasomba szurony hegye

s a cickafark virágait öntözi a vérem

….meginogva földre zuhan testem

de már hó az ágyam benne lázam

körbenézek mindenütt csak testek

Fanniért reszketek Abda határában

bakancs rúg elfagyott lábaimba

ébredni kell mint a barmot hajtanak

vacogó pillantásom s könnyeim  hagyom

a hóból nem mozdul az ismerős alak

géppisztoly kelepel  gránát tépte föld

és hajtanak az Isten már nem szeret

egy kidőlt a sorból  a másik vánszorog

tömegsír felé halad az  erőltetett menet

a zajok mint a por elülnek lassan

halotti csend hordója csapra verve

egy sóhaj még a felhőkbe szökik

benne én Radnóti igaz szerelme

….fekete nyirkos virágok nyílnak

apró kis kezemmel csokrot szedek

és futok fel fel a padlásra

mama megjöttem majd én teregetek

nehéz kosarából könnyűt csináltam

rám nézett s becézett minden szava

libacombot ettünk egy teli tálból

s közben elült a vonat távolodó zaja

…..egyszer majd a betűk engem is festenek

de lehet hogy nem jut csak ákom -bákom

de míg egyetlen sor marad belőlem

addig nem tűnök el a láthatáron

 

 

 

Költészet napján  2021

 

De jó is lenne költőnek lenni!

Tollheggyel szántani papír földeken,

barázdákból  szárba szökő betűk

magjaikat szórnák, s nőne az értelem.

 

De jó is lenne költőnek lenni!

Verseket suttogni hitetlen szemeknek,

arcok dombjára a pírt felültetni,

s valami szent hevet adni a szíveknek.

 

De jó is lenne költőnek lenni!

Igaz szóval felrázni e becsapott nemzetet,

egymásba kapaszkodva megkeresni,

mit oly rég Attila a szívünkbe ültetett,

 

mert jó lenne, ha ma minden költő

vallaná, s mindenütt hangoztatná azt,

„Én nem fogom be pörös számat.

A tudásnak teszek panaszt”.

 

De jó is lenne költőnek lenni!

A hitvány ablakába dobni a szó kövét,

s ha minden toll, minden elme így tesz,

rádöbben a hatalom, e haza nem az övék!

 

De jó is lenne költőnek lenni!

Megélni Petőfi, s Radnóti álmát

s nem egy kifosztott nemzettel nézni,

ahogy Ady ugara elviszi a pálmát.

 

De jó is lenne költőnek lenni,

oly hazában hol a szavak, és a tettek is mernek,

hol ez ember tényleg él, és boldog,

ott lenne jó írni, akkor is,ha nem is ismernek!

 

 

 

Fényszendergő

 

Álmos színeket takargat az alkony,

lágyan simít az árnyékok keze,

napsugár biccent , elsétál egy  gallyon,

de a remény tudja, nem jut messzire.

 

 

 

Keresztek

 

Új Pilátus mossa kezét,

ácsolják a kereszteket,

az út vége siralomvölgy,

húszezer már  megérkezett.

Nincs levegő, szív se dobog,

e halálban még az se jár,

hogy ki szeret, és sír érted,

szempilládra ujja száll.

 

Új Pilátus mossa kezét,

a holtak számok, semmi más,

vakcinázni, vakcinázni,

és megszűnt kétszáz dobbanás.

Hőseinknek lelke fárad,

de  mentik azt, kit meglehet,

erőtlenül éjjelente,

csak könnyes szemmel fekszenek.

 

Új Pilátus mossa kezét,

ujja vádol, másra mutat,

de ki a hibás, a bűnös,

nem ki mutatta az utat?

Hatalomnak, pénznek ura,

évtizednek nagy  királya,

ez a nép, kit cserbenhagytál,

nem kegyes, hogy megbocsássa!

 

 

 

Ibolyák 2021

 

Ibolyák az árokban lábujjhegyen,

fölöttük cikáz, zümmög a szerelem,

mintha frissen lenne az égkék mosva,

nincs egy sóhaj sem, mi rajta taposna.

Csak a napsugár ragyog, arany fénye

hangtalan cuppan  kék arcú bibékre,

kiknek  fejük ring, hercegnőként biccent,

sóhajuk sóhajom, heverek itt lent,

tenyerembe hajló gyönge fűszálak

mosolyt csalnak, elillanó bú-bánat.

 

 

 

ablakszemek

 

ablak keresztjén

sóhaj függ szegen

bújnak a fények

földön és egen

már vének a kékek

és hervad az alkony

világnak zaja száll

már várja a balkon

 

szürkülő felleg

narancsos bőrén

szégyenlős napfolt

sápadtan pőrén

meztelen bokrokon

öltözik az este

fenyőfák tűhegyén

egy rigó kileste

 

 

alkonyi csend

 

színeket lop a lomha szürkület

bágyadó napsugár hajló ágra ül

rózsahintából fogy a lendület

csend szőtte hálóba apró nesz repül

 

ásít az idő nyújtózik egy árnyék

vérző eperként  maszatol a nap

édes bíborfény utolsó ajándék

 nap szemére csúszik a fellegkalap

 

sötét szökik szárba kúszik körbefon

itt-ott már vibrál néhány csillagneon

 

Július

 

Házfalának dől a nagy meleg,

alkony vállán délután piheg,

nagy szita a felleg tarka ég,

megszűrt napsugár már csak maradék.

 

Szellő szendereg, rigófütty sehol,

nyárfa csúcson csendesség honol,

lába lengve lóg, széke zöld levél,

fönn a koronában bíbor üldögél.

 

Rózsaszín szitál, kékkel elvegyül,

ég peremén a nap lüktet sebül,

magány ölte vágy, izzó fájdalom,

a síkon vérzik el, hajló ágakon.

 

Fekete az ég, gyásza, csendje süt,

könnyes csillagszem körbe mindenütt,

lassan bandukol a tejút köd porán,

egy díszes üstökös, mint egy mohikán.

 

Feketében kék

 

A kék húsában csillagfény szegek,

keresztként feszül a horizont síkja,

villám dárdát döfnek a fellegek,

könnyekkel telik a remény sírja.

 

Futó fény hasít, elevent talál,

törzsnek tetején koronába csap,

égő hársvirágból isten inhalál,

s az ember, reszkető ajkába harap.

 

Nincs ima, csak a sötét ég mennydörög,

földön a remény, kékje csupa sár,

özönvíz rohan, a sóhaj már hörög,

hangtalan felrepül a halálmadár.

 

Rózsák

 

Rózsaszirommal  játszik a szél,

zöld fűnyeregben a bíbor vörös

vágtat a rozsdás orgonák alatt,

mint csóvátlan, apró üstökös.

 

Rigófütty borzolta csenden

a virágillat törékeny bárka,

lassú örvényben keringve

merülök alá, úszom utána .

 

 Kortyra korty, tüdőm telik,

 felfeslik  a múlt édes íze,

rózsatövisnek támaszkodva

sajog az ember, megvénült szíve.

 

 

Tavasz

 

Napsugár ragyog, kacér fény

kacsint, s leveszem az ingem,

sarjadó fűszállak, mint a remény

tartanak, ahogy hanyatt fekszem.

 

Nincs gondolat, csak a szél, s a nap,

lelkem üressé próbálom tenni,

darázs kering, arcomra ül, de nem harap,

lehunyt szemmel hagyom pihenni.

 

Bokor készülődik, a zöldben már lilák

nyújtóznak, nesztelen aprót sóhajtanak,

illatuk magamba szívom és az orgonák

már benn, szívem ritmusán játszanak.

 

Könnyű vagyok, már-már súlytalan,

mélyet  lélegző szelíd dobogás,

és eszembe jutsz, elárulom magam,

szívembe bújik egy régi vacogás.

 

más ez a tavasz

 

víg tavasznak kéne lenni

születni és nem temetni

nem sírokat puha ágyást

nem bűnöket megbocsájtást

kéne hozni a tavasznak

nemzetnek a népnek kasztnak

 

víg tavasznak kéne lenni

palántához letérdelni

mintha a tő Isten volna

locsolóból ima folyna

akkor is ha hitetlenül

üres szívvel és egyedül

 

víg tavasznak kéne lenni

árnyékból a fénybe menni

gödröt ásni nagyot mélyet

betemetni büszkeséget

haragot a kapzsiságot

rosszat mit a világ látott

 

víg tavasznak kéne lenni

emberségnek megfelelni

összefogni minden kezet

tiszta gézzel fedni sebet

örülni a légnek fénynek

pitypang szirom száll a lélek

 

víg tavasznak kéne lenni

meggyfák alatt énekelni

vagy suttogva csókolózva

bámulni a kelő holdra

víg tavasznak kéne járni

nem egy új sír előtt állni

 

víg tavasznak kéne járni

nem a szobák csendjét rágni

ágyak alól tövis szárral

félelem nő meg is ágyal

belefekszel ébren alszol

bújó álomra gyanakszol

 

víg tavasznak kéne lenni

magunk elé letérdelni

nézni föl hogy kik is vagyunk

mivé leszünk ha meghalunk

járjon ez a tavasz búsan

 

maradj otthon csonton húsban

 

Pusztaság

 

Pipacs helyén kóró zörög,

sárga fű közt búsul a rög,

cickafarkon pókháló leng,

eső cseppen, csendben, nem zeng.

 

Sötét a föld, sötét az ég,

fényt présel le a messzeség,

úgy mint egykor könyvlap között,

őszi levél csöndet nyögött.

 

Puszta síkja, akár a tó,

fákból szőtt folt, ringó hajó,

szép vitorla lombkorona

kikötnének, na de hova?

 

Komor esté lesz az alkony,

nincs fénysugár, nincs már talpon,

éj kezében fekete zsák,

beleszedve tó, meg a fák.

 

 

elszendergő

 

fény festi a sápadt jeget

fenyőfáról szárny integet

cinke repül ágról ágra

le a földre kis morzsára

 

lábak előtt van a morzsa

kabát ujjban kéz mely szórja

nagy sapkából két szem ragyog

hideg szélben is mosolyog

 

apó csoszog zacskó csörög

lépte alatt avar zörög

galamb kering veréb cserfel

mind boldog az eledellel

 

padra ül a nagy kabátos

teste fárad lelke álmos

keze lazul a mag pereg

és az öreg  elszendereg

 

álma könnyű szárnyon lebben

szíve halkul fagyos csendben

lábujjhegyen lép az alkony

jön az este ő se talpon

 

holdat fest az éj az égre

millió könny csillagfénye

veréb cinke gerle galamb

szárnya zúg mint a nagyharang

 

szendergésből örök álom

lélek hintáz fenyőágon

fény festi a sápadt jeget

ég kapuján apó siet

 

 

 

szárnytalan

 

te adtál szárnyakat

fel sosem vehettem

csak ültem a földön

és néztem meredten

kómában révedve

úgy mint egy tetszhalott

szívem szorította

 a végső mondatot

a tavasz  itt hagyott

 

éjfekete földje

voltam a virágnak

mit sosem ültetnek

csak mindig kivágnak

madzaggal átkötik

hurokba sietve

könnycseppel szegelik

a fejfa keresztre

szirma hull sebekre

 

mosolyom almahéj

bánathúst fedi el

magházban feketén

szívmagom térdepel

dobogna fél ütem

bicsaklik nyögve szól

húsban a félelem

foga jár  zakatol

boldogság nincs sehol

 

jég verte alkonyat

horpadásán fekszem

didergő lélekkel

istennel veszekszem

ordítva üvöltve

szavaimat szórom

nincs imám se hitem

ördögnek adózom

életem egy polcon

 

napsugár bújik át

az alkonyfal résén

csendemet foltozom

hallgatással békén

békén a világgal

mindenről lemondva

álmaim és vágyam

már összepakolva

nyeli a csatorna

 

üresség semmivel

színtelen szivárvány

virágzó fák helyett

fölöttem csak márvány

fekete lapja fed

néhány szám pár betű

jöttem a semmiből

eltűnni egyszerű

szív helyén nő a fű

 

 

őszi pirkadat

 

felszakadt lüktető seb az ég

elvérzik sápadó teste az éjnek

harmat cseppen vöröslő messzeség

ravatal az éji meséknek

 

ébredés lángján korhadó álom

elhamvad hirtelen sóhajra ül

füstje mar könnyem pillámon

milyen sötét hideg lett itt belül

 

a hajnal karvalya kering

megbújó vágy ágy alatt remeg

lecsap a valóság véres az ing

kilincsen a gond kígyója sziszeg

 

szívtelen világ vár elindulok

dobogó húsom őrzi a párna

köd szitál ruhámon fagyos burok

tavasz suhan el nem nézek utána

 

télre vágyom dermesztő jégre

szél keze torkom szorítsa kékre

zuhanjak földre légszomjtól halva

hárslevelekre avar ravatalra

 

pont olyan

 

nyitott esernyőmből

zuhog az eső

talpam alatt szívem

buborékos kő

lenyugszik a remény

ott az ég peremén

összetört fényeit

szél söpri körém

nincs tavasz csak április

az ősz örök burok

sóhajtanék de minek

lassan haza indulok

cipőmbe kapaszkodva

a hideg sár lép velem

bámulom hisz pont olyan

mint szívemen a szerelem

 

 

furcsa istenség

 

nincs senki senki más

furcsa imádott  istenség lettél

mindenki  halandó

s elveszik belőlem

pedig csak vagy

semmit nem tettél

előbb a szél hallgatott el

behunyta szemét a nap

kifordult a föld

és már nem volt talpam alatt

csillagok törtek szét

apró finom  szilánkos lett az ég

szárnytalan repültem

bőrömön égett vérem az izzó festék

a csend hálójába esve

bámultam hangtalan mellkasom

eltűnt a dobogás és nem szorít

nem szorít a fájdalom

megérkeztem bár elvesztettem magam

szemedbe nézek s eltűnök benne

s utánam már béke béke van

 

félárbócon a csend

 

félárbócon leng a csend

fejet hajt a suttogás

nem méltó emlékezni

e szent napon semmi más

 

szennyes és mocskos a szó

így szólni sem érdemes

eldobott eszmék hantján

ünnepel az új nemes

 

ma nézz a múltba hallgass

kortyolj Petőfi verset

hazáról a nemzetről

más nem nem írhat szebbet

 

meséljen ki akkor élt

a régi könyv erre való

félárbócra a csendet

nem kell az orbáni szó

 

ha mégis szóra vágynál

szóljon Széchenyi Kossuth

mert ők e nemzet fái

hát ma ne hallgasd a szút

 

tövis tüske éj

 

vak hold koldul a tejút mentén      

mint aprópénz csörren a csillagsugár

fellegen botlik elcsoszog gyöngén

sötét foltjában fekete madár

 

tövis szememben a lámpafény

a nehéz csend szempillámra ül

kinn a párkányon gubbaszt a remény

majd szárnya hangja itt hagy egyedül

 

körém nő az este szúrós rózsaág

semmi az ember ha magában se hisz

zajokkal porladó avar a világ

csak az est ágából nő belém tövis

 

értelmét veszíti minden dobbanás

a csöndes lélegzetek hiábavalók

a magány ujjai közt metsző csattogás

 s mint rózsafejek hullnak a mondanivalók

 

szavak rügyeit letépi az éjjel

kietlen pusztaság a papír síkja

szeretni nekem nem lehet  fénnyel

vágyaim a sötét magához hívja

 

a csend leple

 

szürke alkonyi csend takar

szívem dobbanása  átüt leplén

csak lüktetés semmit nem akar

élek nélküled ez a balszerencsém

viaszként csorduló percek

a  vén idő hideg lábánál gyűlnek

megsárgult emlékek peregnek

majd mozdulatlanná kövülnek

még világít a szerelem kanóca

de fekete kormot fest lángja

itt hagy a remény a kis bicebóca

nincs erőm hogy kiáltsak utána

üvegpohár magány ereszkedik

szája köröttem a földet zárja

minden légzés egyre nehezedik

ez a szív s a szerelem haláltusája

 

 

fáradt percek

 

ágyamba zuhannak

a fáradt percek

kopott csillag hunyorít

a függönyön át

szívemben a szú

a dobbanáson perceg

és a ma maga köré

fonja bábját

korhadó szív körül

repedezett kéreg

réseiben sárga mohaként

haldoklik a vágy

a bábból kibújó holnap

lassú méreg

jó lenne újra halni

kínoz a honvágy

sötét sírgödör az ágyam

benne halott percek

álmok állnak fölénk

s rögöt dobva lassan eltemetnek

 

esti sóhaj

 

lábujjhegyen lép mögém az este

vállamon feszeng  a sárga lámpafény

árnyékom  asztalon kissé meggörnyedve

mint ahogy szívemben a kolduló  remény

 

óra ketyegésközt bujkálnak a csendek

apró szösz kering s pókfonálra ül

míg én a kastélykert fáin merengek

a délután fájdalma is előkerül

 

sóhajom ütődik a monitornak

bújik át az ablak résén szökik

és nem hagy semmit a szavaknak

az ihlet megvakult tükörként törik

 

hozzám bújnak a didergő falak

lámpát olt a magány sötét ölel

kalitka vagyok elbújó szavaknak

a végtelen csöndhöz már oly közel

 

 

néha

 

néha meginognak a hatalmas falak

sajgó repedés fut téglák sikoltanak

boltív torzul üvegét kupola szórja

szilánk és törmelék a falak sorsa

néha meginog a szív s a lélek

egymást üldözik mint lápi  lidércek

a szív gyöngül vágyakat súg hangja

a lélek üresen kong mint  magány harangja

néha meginog sőt eltörik az ember

ki reggel álmából kelni már  nem mer

hisz a valóságban minden lépés

szemrehányás isten felé kérdés

minek ad az isten szerelmet vágyat

ha azokra nincs ír sem bűnbocsánat

 

 

 

versvilág

 

dörömbölnek a versbe zárt szavak

a pont feszül a vessző dárda alak

szóközök tágulnak s a kérdőjelek

válaszért görbülnek s a gondolatjelek

te érted nyílnak téged idéznek

legyél hang s én a szó kit kitépnek

ki a sorok börtönéből rá leheletedre

legyek oxigén társa  jussak a szívedbe

ne itt legyek  a betűk alakjára fonva

ne legyek görcs mi sosem lesz kibontva

had legyek az mire oly régen vágyom

érintés  ölelés csók egy puha álom

ne legyek szó a testetlen kínvalóság

sorok közt gubbasztó sajgó nyomorúság

 


THE HANDMAID'S TALE - Egy szerepjáték a Szolgálólány meséjének világában - THE HANDMAID'S TALE    *****    FRPG, különleges történetek, számtalan választható karakter, önálló cselekményszálak, lelkes csapat. Csatlakozz!    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Norina Wallace Írói oldalam    *****    TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit, TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit    *****    Egy angyal ma éjjel elvesztette a szárnyait. A fák között egy bestia éppen áldozatra vár – FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    MYBOOKCLUB - Ha szeretsz olvasni - MYBOOKCLUB    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek.... - fórumos szerepjáték    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek az értelmezésben, de Neked kell dönteni!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis, 3 év elõre jelzéssel, most csak 2000 Ft. rendeld meg most. Várlak!    *****    Az asztrológián keresztül megismerni az életed könnyen megoldható lehetõségeit és a nehéz idõszakokat, nagyon fontos!!!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Luxus házak, luxus lakások, üzletek, irodák eladóak. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Szeretsz írni? Szeretnél csatlakozni egy remek közösséghez? Érdekes plotok, számos canon karakter! Várunk szeretettel!    *****    A csillagjövõ asztrológia oldalon, júniusban minden megrendelés 2000 Ft. szeretettel várlak. Rendeld meg amit szeretnél!    *****    Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - | - Fournemouth - |    *****    agatha-stories - Saját írásaim találhatóak meg az oldalon - agatha-stories    *****    SZEREPJÁTÉK - Újraindult szerepjátékos közösségünk új és régi tagjait keresi - Rose Harbor restart - SZEREPJÁTÉK    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    Szeretnéd tudni, milyen lehetõségeket, fontos információkat rejteget a születési horoszkópod, akkor keress meg, segítek!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,fontos információk. Májusban,minden megrendelés 1000 Ft. kedvezménnyel vehetõ igénybe. Várlak!