Őrségben /katona vagyok?/
Reszket a levegő, mert én állok közte Habverőként jár a fegyver a kezemben. A frász tör ki, ha recsegnek az ágak, De jó is a kényes szobakutyáknak. Nem félek semmitől, hisz katona vagyok! Csak kóbor macskák ne nyávogjatok! Valaki rám kiállt, kiver a víz nagyon Veszem a levegőt, de mindjárt abbahagyom. Csak a vízhangom volt, az ijesztgetett, A messzi Tihanyban eddig mit is tehetett? Megnyugodtam lassan a cigaretta füstben, Úgy ülök a székben, mint egy marék szögben. Pislogok riadtan, mint egy szürke veréb, Kinek most kapja be a macska a fejét. Ekkor meglátom az én felvezetőmet, S a váltó társamat, az én megmentőmet. Hadonászok feléjük, valamibe megakad a kezem Sorozatot lőtt, rájuk a fegyverem. Arcuk fehér, szemük riadt S megelőzték a vadnyulat. Szétszaladtak, az úton lábuk nyoma, Engem nem vált le már senki, soha!
|