A tenger fölé kíváncsian hajló kecses pálmafák

Óriás tükörben nézhetnének, mint holdas éjszakát.

Bár lehetnék hóval takart, égbe nyúló büszke hegy!

Melynek közelről köszön az éppen arra járó felleg.

S ha jönne a tavasz, megemelném havas nagy sapkámat

Lecsúsztatnám oldalamon, s vize lenne a szomjazó tájnak.

Bár lehetnék virágokkal tarkított, üde zöld mező!

Rejtekhely lennék, puha ágy, s étket adó finom legelő.

Tücsök lakna bennem, s háza előtt folyton ciripelne,

Fűszálaim közt milliónyi hangya, magvakat cipelne.

….De inkább lennék Édesapját ölelő vidám gyerek!

Kit védőn körbezár, simogatva becéz, az apai szeretet.

Ne lennék karácsonyfa alatt, emlék gyertyát gyújtó fiú,

Nem lenne szívem ólommal bélelt s a lelkem szomorú!