Béka sereg zeng, s bólogat a nádas
A gázlón gólya áll, de már lebben szárnya,
Légbe fúrja csőrét sietve, mert házas,
Kémény tetején várja három éhes fiókája.

Alatta a táj szinte mozdulatlan
Szedelőzködik a megvénült Délután,
Boglyák árnyéka nyújtózik lassan
S mire itt az est el is szakad talán.

Széttört görögdinnye a zöld gyepen,
Vörös húsából rigó csípi vacsoráját,
Nem jár már más a dinnyeföldeken,
Csak a kuvasz rágja rozsdásodó láncát.

Apró bárányfelhőt a szél sodorja el
Lassan beleolvad a keleti láthatárba,
Az Alkony lépked arról szürke szűrrel,
S tereli a Napot a hegy kiálló csúcsára.

Beleakad a Nap gyönyörű bíbor ruhája,
A tájra foszlik a milliónyi pirosló cérna,
S a Nap már bújik is nagy-nagy zavarába,
Elrejti a túloldalon a hegy árnyas szakadéka.

Az égkékjei parádéznak, ki erős, ki sápadt,
Majd elvegyül köztük a piros s a rózsaszín,
De az est fekete lova hamar közéjük vágtat,
Csillagok szikráznak, a tejúton kopogó patáin.