Mennyei szemek
A haldokló hold sápadt arca, Könyörögve néz a kelő napra, Melynek sugarai röpülő nyilak, Suhogva az éj húsából szakítanak, A vöröslő fénysugár akár a vér, A tájra csöppen, s jajong a szél.
Az est hamvai közül, mint éret eper, A reggel az ég peremére új napot emel. Ragyog, tündököl, fénye meleg ölelés, De hogy feledjem az éjszakát túl kevés! A csillagok porát, a Nagy Göncöl szekeret A rám mosolygó szép, mennyei szemeket!
|