GYERTYÁK : Szívemben legbelül / Emlékezés/ |
Szívemben legbelül / Emlékezés/
Szívemben legbelül van egy csöndes szoba.
Fájó emlékeim gyászos, szomorú temploma.
Ha néha lecsendesül életem folyton kavargó vize,
Leülök e szobába, sorra veszem kik költöztek ide.
A régmúlt csomagoló papírjai között kifakult kép,
A nagyapám állt meg oly magasan, a házunk előtt épp.
Arcát homály fedi, mint tükröt a finom por
Csak sapkája van, kopott surca, ahogy átkarol.
Ennyi csak mi megmaradt, ennyi a nagyapám
Elment és nem köszönt, ennek harminc éve már.
S a szobában egy másik fő helyen
Drága keresztanyám emléke pihen.
De sokat voltam nála, mert éreztem szeretett
Kedves volt s becézett, ha térdére felültetett.
Mutatott sok színes virágot kinn a zöld mezőn,
Pitypangból fűzött láncot, egy kicsi dombtetőn.
De az élet nem volt kegyes, bár mennyire szerettem
Elment ő is, nem búcsúzott, s most itt van a szívemben.
Keresztapám kit ugyanúgy szerettem, hisz ők egyek voltak
Nem bírt nélküle hosszú időt, s érte is a harangok szóltak.
De a harangszó nem pihent. Újra kezdte gyászos énekét,
Tompa hangján fájón búcsúztatta, testvérbátyám lelkét.
Eldobta életét, kioltotta a drága lángot
Pedig telet, csak tizenkilencet látott.
Mikorra színét elkoptatta a gyász s fájdalom
A halál újra festé egy szomorú alkonyon.
Nagymamám, kinél telt az egész gyermekkorom
Meleg ráncos kezét, de nagyon hiányolom!
S ahogy emlékeim végére érek lassan,
Hull a könnyem, hull nagy patakokban.
Mert látom őt, kivel feketerigó feleselt a fán
Kiért a szívem megszakad, drága édesapám!
Hirtelen szólította az ég, elköszönni sem tudtam,
Halotti ágyánál órákig, térdelve zokogtam.
De itt van benn a szívemben, hajnalban, délben
A nappalok nagy zajában, az éjjelek csendjében.
Az emlékezés gyertyája ég, lángja lobog szüntelen
Csak szobámba ne jöjjön, ne jöjjön be senki sem!!
|