Hazám, otthonom, szép Magyarország,

De sokat bántották gyönyörű orcád.

Tatárok igázó vad hordája,

Honi vért öntött a muhi pusztára,

A török félhold égette füved,

Eger várában lüktetett hős szíved.

Habsburgok elnyomva a néped

Vitték javaid, szalonnád, mézed,

Majd dübörgő harckocsik lánca

Taposott, s földed ismét vérben ázva.

Így telt el ezer év vérrel s könnyel

Ma itt állok mégis lehajtott fővel,

S rátok emlékezem drága HŐSÖK,

Kiknek kezében volt nyíl, puska s tőrök,

S harcoltak érted hazám, s ha kellett,

Elszállt az utolsó érted remegő lehelet,

Küzdöttek erőn felül suhogtak a dárdák,

S volt mégis, rabságod maradt s az árvák

Könnye mosta füves végtelen pusztád,

Anyák zokogtak, mikor fiait elhantolád.

IV. Béla, Dobó kapitány, Petőfi Sándor,

Névtelen hősök, legyetek most bárhol,

Hozzátok szálljon szívünkből a hála,

Hogy itt élhetünk, szép hazánkon állva,

S végre eltűnt, semmivé lett a rút átok,

A szabadság tüzét nem hiába szítottátok!