Hangulatok 3.

Érkezik, mint hajnal a tengeren,

ki aranyló bíbort fest

 a csillogó vadvízen,

így jön ő, és oszlik bennem a sötét,

mikor  végig simítja tekintetem,

íves szemöldökét.

Nevet, ajka rózsaszirom

hangját nem kortyolom, mohón iszom,

mint kolibri madárka,

kinek szívem a szárnya,

mert oly bőszen verdes,

mint aki… halálos szerelmes.

Rám néz, igézőn tekint

pillája lágyan kecsesen  legyint,

bámulom, nem rebben  szemem

az örök ölemben ül, ezt képzelem.

Szinte ráolvad pillantásom,

szeme szép tüzét egyre csak csodálom.

Búcsúzik, széttörik a kedvem

foszlik a szép szivárvány

az érinthetetlen,

távolodó alakját

könnyes szemem issza,

mikor az alkonyba tűnik

a gyönyörű optimista.