Feküdni a hóban 

Lefeküdni a szűz havon

egy decemberi jeges hajnalon,

s behunyt szemmel nézni az eget,

míg megvilágítja szemhéjamon a véreret

a születő Nap, s bámulni, hogy sugarában

még ott a tegnapi alkonyat eltört reménye,

és érezni, hogy az új Napban ott van,

 a tegnapi megalvadt vére,

…és mire a hajnalt elűzné a reggel,

én már jégvirágos szemmel,

lennék a halál boldog szeretője,

 életem itt hagynám, letéve egy kőre

mint egy kiürült boros üveget,

akit senki sem magáért szeretett…..