Itt hagyott a nyár

Tegnap még körbe ragyogott,

gyümölcsízű csókja ajkamra égett,

teste széna illatában  cikáztak

a légi  szivárvány szirének,

majd pihegve egy bánatos sáson,

szárnyak pihentek meg  a vízi világon.

A víztükörben hínárok között

felhők úsztak a sárguló nádnak,

s a partszegélybe ütközve,

mint az álmok semmivé váltak.

Szedrező fácán bújt a fűben

pazar tollával játszott a nap,

csőre körül a  bíbor,

mint a közelgő alkonyat,

mely lomha lépteivel

ballagott s lába alatt napsugár tört,

nyárfák alatt az árnyék leheverve,

hosszan a mezőre dőlt.

Tücsök zenében táncoltak az árnyak,

ahogy  a szellő átsuhant a bokrokon,

majd levelek bújtak ölébe

a mozdulatlanságnak,

s fölöttük már  holdsugár oson.

Tegnap még itt volt,

szemében kacéran játszott a remény,

de mire jött a reggel,

egyedül maradtam,

üres villanydróttal játszott

a bágyadt őszi fény.