Hányszor

Hányszor kell még meghalnom

ugyanazon a napon,

ahová visszatérek minden alkonyon,

s míg elillannak a narancsos fények,

sóhajtva rád gondolok, s remélek.

Lezuhan a Nap, mert ilyen minden alkony,

ledobja az idő azon a nagy parton,

amiről én is már lefelé megyek,

s közben szívemre fekszenek a hegyek….

Hányszor kell még meghalnom

ugyanazon a napon,

ahová visszatérek minden alkonyon,

mikor az égre nézek  hívó jelre várva,

majd lehajtott fejjel csendes félhomályba,

újra összegyűröm s kidobom szívemet,

mert nem jön az annyira várt üzenet.

De eljövök holnap is meghalni újra,

míg csak nem zuhanok át a semmin túlra.