Szorítóban

Mellkasomban lüktető ököl,

negyven éve küzd a halállal.

Mostanában lassú, szöszmötöl,

mint gyermek a kanállal, mikor

nincs enni kedve és csak bámul,

mint tűz a fellegekre.

Küzd a halállal, de rossz az ütem

padlóra rogy rozoga életem,

- becsúszott egy-két egyenes, -

a sors számol, jön a hetes

és rád gondolok, talpra állok,

közben zihálok, fogy a levegő,

de érzem én, nem lehetek nyerő.

A lüktető ököl tenyérré ernyed,

Halál, nem tudom mi volt a terved,

sarokba szorítva a kötelek alatt,

felnézek rád, a küzdelmünk szakadt.

Hiába dobtad a törölközőt Szerelem,

mást akart az a vonal a tenyeremen.