Csapongó sorok

Kellene szívemre egy puha takaró,

hideg  ma a magány szele,

mint jégcsap függ bennem ezernyi szó,

a legszebbet átölelem s elalszom vele.

Álmomban tavasz van, nyújtóznak a zöldek

kék ibolya kelyhét bámulja a Nap,

de fölé a pókok csudafátylat szőnek

s a ragyogó bosszúsan ajkába harap.

Vízi világ szélén fülembe súg a nád

és egy érzés vacogó szívembe szúr,

eszembe jutsz, minden sejtem húz hozzád

széttörik a Nap és gyászban az azúr.

Felriadva álmomból vár rám a magány

jéghideg a  szele, sehol egy takaró,

odakint a fák alatt néma a csalogány,

ég benne a dal, mint bennem a legszebb szó.