Festett ima

Dobogó zsámoly a szív

rá a lélek térdepel,

záródik a szemhéj

alatta szentély

égbe száll a jel.

Templom a testem

imámat festem,

vásznam az ég,

ecset a gondolat

keverem gondomat

benne  ázik a rég.

Fekete alapon

mázolom panaszom,

háttérben kuporgó remény,

minden oly szürke

most és mindörökre?

Kellene képemre a FÉNY!

Hozzád betérek

színeket kérek

én Istenem,

ha nem túl pazar

engem nem zavar,

csak szép legyen!