Csak tudnám

Nekem nincs Tiszám, Dunám

csak hömpölygő vén időm,

s partjáról párolgó perceit bámulom

közben elhagy a remény a csalfa szeretőm.

Nekem nincs dombom, hegyem

sík legelőkön jár mezítelen talpam,

könyvek lapjairól ezernyi táj hívott

bár vágytam rájuk, de maradtam.

Nekem nincs bokrom, fám

de tenyerem rokon minden levélnek,

erezetek, erek hasonlón futnak

s végül porai leszünk az őszi  szélnek.

Nekem nincs otthonom, hazám

csak szülőföldem mit letarolt e kor,

nekem ott egykor jobb létet ígértek,

csak tudnám, hogy hol, s mikor.