Nem ígért nekem semmit az isten,

mikor születő testemhez a lelket adta,

fölsírva anyám karjában pihentem:

test  a testtől, lélek az égtől elszakadva.

Elmúlt néhány évtized, időm fele oda

és az isten még mindig nem ígért,

létem alatt rengett ásítva a föld, rozoga

remények felett az elmúlás kísért.

Nem ígért nekem semmit az isten

mikor magához hívta szeretteim,

virágot, koszorút a sírjukhoz vittem

fejfán törtek szét kemény könnyeim.

De nem ígért nekem semmit az isten,

a felhők között  elakadt gyér imám,

földre zuhant tekintettel fáradtan vittem

vézna hitem, megszédült a kereszt a kupolán.

Nem ígér semmit az isten, de egyre csak ad

szívembe szorítást, lelkembe szúró szeget,

fáradt alkonyom súlyát nyögi az út széli pad,

hová pihenni vágyom, de talán halni megyek.

Leszakadt fényeket gyűjt az est az ég peremén

bágyadt tekintetem köztük eldobott ígéretet keres,

összekuporodva fázom a halál hideg tenyerén,

ne ígérj istenem semmit, semmit, csak szeress!