Vissza Betlehembe
Vissza Betlehembe
Ha én lennék egy napra
a rohanó Idő,
megtorpannék egy pillanatra
s a jelen méhében
nem foganna meg a jövő,
mert visszafordulnék,
hátra hagyva az atomkorszakot,
felhőkarcolót, a számítógépet,
millió dolgot
mit az ember alkotott, s eldobott.
Mennék behunyt szemmel,
hogy ne lássam a sok háborút,
a temérdek vért, s a halotti koszorút,
mennék, csak mennék
áttapogatózva a sötét középkoron,
majd lassítva a Golgota fölött
könnyem hagynám
egy oszlopon.
De mennék, mert közel már a cél,
az a csillag ott Betlehem
szent egén, mely az Isten fiát
egy jászolba ragyogta,
hol három király is állt,
mind hűséges szolga.
S lennék egy ember újra:
lába térd, összefonva ujja,
ki sírva könyörögne
az Istenhez, hogy ne engedje
fiát a kijelölt útra,
mert az ember nem érdemli
a drága áldozatot,
hiszen én tudom,
kétezer éve semmit sem változott.
|