Az irodalom virágos rét

úgy általában,

de jártam már ott is,

ahol szeméttelep.

Turkáltam eldobott

sorokban, tört mondatok

vágtak lelkemen sebet,

s volt hogy atombomba

dörrenéssel jött a döbbenet:

miket eldobnak az emberek,

hisz ez a gondolat remek.

Magamhoz veszem,

letörlöm a hozzátapadt

indulat ragot,

felkapaszkodó ragacsos jelzői elé,

odavetek egy tőmondatot.

Megyek lassan,

bámulok egy málló költői képet,

de már túl koszos ,

hát hagyom az egészet.

Egy –két rozsdásodó

szó mit még felkapok,

félkész rímért hajlok és már

itt sem vagyok.

Haza érve az egész holmit

egy zuhanygondolat alatt átmosom,

s pilláimmal intve a délibáb világnak,

a szelektív szemetet

talán verssé álmodom.