Az ököl tenyérré vált

már nem kell a harc, küzdelem,

valaha volt miért….

de ma már nem lelem.

Vélt célokat hátra hagyva

meneteltem egymagamba

ha kellett,

társ voltam, bármikor

bárki mellett.

Másfél évtized,

ennyit morzsolt el felettem az idő,

míg lábam  tatamira tettem

jutott a fényből,

s árnyékolt zord felhő,

de maradtam ki voltam

kivé az apám nevelt,

még annak se szóltam

ki néha hátamra vert.

Másfél évtized….

akár egy röpke pillanat

úgy tűnt tova,

s mi maradt?

Csak lassan leülő pora,

mely hajamra szállva,

őszt fest a hajdan viruló nyárra.

Volt mi volt, semmit meg nem bántam,

hisz ember voltam, mikor hibáztam,

de ki az, ki hibát el nem követ?

Meglehet most újra ismétlem,

mikor leteszem az övet,

s lesz a feketéből

újra hófehér,

hisz ki viselte,

pont ennyit ér.