|
A Tél fénye
Fehér asztalon
ezüsttál a tó,
sárga sásszegélyén
fény ül, ragyogó,
aranygömb csillár
fölötte a nap,
jégen csúsznak
az elszórt sugarak.
S lenn a mélyben
hínárok között,
puha iszapszőnyeg
mintái fölött,
kagyló héja
hústalan tárva,
halálában is
mintha valakit várna,
már túl a léten
az elmúlás földjén
fekete réten,
a lehetetlent
hívogatva,
az elérhetetlen
fája alatt ágaskodva….
Így várlak
százezer éve,
de már fölöttem jég,
s a Tél fénye.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
