Száműzött fények bolyongnak

a dértől fehérlő fák ágain,

alkony felhői a napnak csapódnak

feketére vált a bíbor s a rózsaszín.

Gyönge szél bukdácsol a gyér havon

lassan jeges leheletté csendesül,

lecsúszik egy gubbasztó fácánkakason

majd sóhajt s az elmúlás karjára szédül.

Fázós hold ébred a karcsú sarló,

reszkető fényét az éj mezejébe vágja,

éjfekete száron nyíló csillag bimbó

sikoltó sugárral zuhan,lenn a semmi várja.

Hallgatás hintázik a csend kosarában

magasba löki az elámult némaság,

napkorong születik a hajnal ágyában

fénnyel sír föl, hangja bíbor boldogság!