Az éj húsát lövegek torkolattüze tépi

halál lép be az izzó vörös szakadáson,

háztetők szakadnak, lángnyelv emészti

a hajdani ács munkáját a lezuhant padláson.

Hosszú sorozat egy rövid életbe mar

vércsík keresztezi tenyere élet vonalát,

ellenség bakancsa lép nem segíteni akar,

sápadó holdsugár festi lendülő szuronyát.

Bomba kráter szélén, hol templom állt

meggyalázott asszony gyermekét temeti,

majd könnyeit törli, s az életnek szalutált

keze géppisztolya csövét magának szegezi.

Lövészárok labirintusát rejti a mező

benne katona olvas szerelmes levelet,

de vérével pecsétel a dörrenő aknavető,

kedveséhez haza ő, már sohasem mehet.

S ha a fegyverek hangját a béke elcsitítja

a front egyik oldalán száll a szó: Győzelem!

Nem nyílik ki gyermekek, nők és senki sírja!

Ki nyert és ki veszítet? Én csendben ezt kérdezem.