Elindulni messzi földre

Múltam hónom alá csapva,

A jelennel mit sem törődve,

Hisz jön velem az Istenadta.

Elindulni vissza se nézve

Hársfám fölött ácsorgó napra,

Ki fénykönnyét ejti az égre,

S lecsordul fedetlen nyakamba.

Elindulni, a kedves tájat

Lelkembe belegyömöszölve,

Ha majd a honvágy fájón rángat,

Kicsomagoljam nyöszörögve.

Elindulni, hagyni a viszályt,

Átgázolni szakadt zászlókon,

Szánva a kolduló kiskirályt,

„Becsület nélkül ül, dolláron.”

Elindulni Magyarországról,

S hol az út idegenbe fordul,

Megállni, s várni a magasból,

Hogy bíztató harangszó kondul.

Elindulni, hagyni hazámat?

Apám sírját, visszhangzó szavát?

A hajnalt, kinek könnye harmat,

Mikor siratja az éjszakát?

Elindulni, egyképpen tudok

Felöltve mozdulatlanságot,

Kísérnek lebegő angyalok,

Csak így hagyom, a Magyarságot!

Ha indulsz, szabadság ejt rabul

Otthonod lesz, de hazád soha,

Élni nem tudsz, csak is magyarul,

Árpádi vérnek, Kárpát a hona!