Az álom fájára mászom egyre magasabbra,

Eltörpül alattam a megdermedt valóság,

Vágyam puha fészkét ágvillára rakja,

S csicsereg benne a boldogság.

Mint megriadt seregély raj,

Tovaszállnak a gondok,

Ajkadon kél egy sóhaj,

S visszaadom csókod.

Hajad leomló fűzfaág

Alatta dobol a szívem,

Szemedben mennyország,

Öröknek tűnik, s elhiszem.

Nézlek, szemed áttetsző csillogása beszél

Csak néha tesz hangsúlyvesszőt szempillád,

Bőrödre izgató kis dűnéket épít a szél,

Kacér mosolyod tudja, vágyom rád.

Két harmatcsepp ként,

Testünk összecsendül,

Végtelen tűnik az esténk,

De pillanattá lesz végül.

Tudatom dereng, már sugarát nyújtja

Semmivé foszlik az ölelt álmom,

Nyílik a szemem, keresi, de tudja

Soha nem lelem, boldogságom.