Jégcsap a lét ereszén
Életem, mint tehetetlen jégcsap
Függ, a lét rozoga, imbolygó ereszén,
S évcseppjeim suhogva semmibe hullnak
Átzuhanva a jelen keskeny peremén.
S ha megjön lágy szelével a Tavasz
S már csak utolsó cseppem az ereszen,
Rád gondolok halkuló szívvel, S az elmúlást, magamhoz ölelem.
|