Ha már nincs, ki olvassa szavaidat,

Ha már nincs, ki várja mosolyodat,

Ha már a szivárványt is feketének látod,

Ha hervad öröknek hitt szerelem virágod,

Ha lelkedet a múlt már teletetoválta,

Ha most sajog, kínoz minden ábrája,

Ha már Prométheuszt váltanád a sziklán,

Ha könnyeid peregnek a szaporodó fejfán,

Ha reményed hamuját viszi a szél,

Ha rájössz az élet semmit sem ér,

Ha a nagy küzdelmeid Sziszifuszt tükrözik,

Ha minden szép ábrándod szerteszét törik,

Ha eltűnnek a célok, meghalnak a vágyak,

Ha a percek feletted keselyűként szállnak,

Akkor minek, az életnek nevezett átkozott valami?

Mért kell holt hittel, hazug maszkkal, színjátszani?