Magányba menekülök, ha valaki bánt
Lelkem kapuját szótlanság rácsozza be,
Ha kínzó fájdalom szívemen barázdát szánt,
S bánat magját szórja a sors két kézzel bele

Magányba menekülök, ha valaki bánt
Lelkem kapuját szótlanság rácsozza be,
Ha kínzó fájdalom szívemen barázdát szánt,
S bánat magját szórja a sors két kézzel bele,
…
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én bántani, senkit nem akarok.

Élek, sodor a szél már nincsenek színek
Nyitom egyre a holnapok szürke sorát,
Örülnöm lassan szinte már nincs minek,
Már nem látom a Nyár ragyogó mosolyát.
…
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én senkit, semmit nem akarok.

Múltba vágyó lelkem a jelen keresztjén feszül,
Már ma rám omlik a közelgő rettegett jövő,
A sötét gondolat terhes s fekete képeket szül,
Az életösztön csak áll hallgatag, semmit tevő.
…
Mindig inkább szótlanul belehalok,
Mert Én már élni, élni sem akarok.