Végtelenbe nyúló erdő közepén,
Tűz ég, lángja vörösre festi a fákat,
Földön ülve a tüzet bámulom én,
Hátam mutatom a sárga holdsugárnak.

Csend ül a tájon, csak a tűz ropogtatja
Izzó láng fogával a belé vetett ágat,
Füst kavarog, lassan ködként elborítva
A tisztás szélén álló bokrokat s fákat.

Majd hosszú lángnyelvét behúzva a tűz
Izzó parázzsá csendesül, s én felállok,
Nyakamba borul egy apró termetű fűz,
De bontom ölelését, várnak a hasábok.

Meztelen talpal lépek a vöröslő parázsba,
A hold kerek arcát riadtan felhőkbe rejti,
Könnyem ragyog behunyt szemem sarkába,
Majd arcomon legurul, s álam a tűzbe ejti.

Tűzön járok, testem egy hatalmas fájdalom
Éget húsom illata a füsttel násztáncot jár,
Csak megyek körbe-körbe nincs irgalom,
Imám mormolom, s érzem, odaát valaki vár.