Fák alatt andalgó léptekkel járok

S egy gondolat, mint fuvallat kél,

Mellettem mély, avar lepte árok,

Egy sárga falevelet fúj bele a szél.

Mint emlékeim színes mély zsákja

Olyan, az erdőszéli bús őszi árok,

A szél leveleket hoz, s ledobálja

Én a múló időtől emlékeket várok.

Néha vihar zúg, s karja árokba fúr

Az alsó ódon leveleket föl kavarja,

Bennem az emlékezés tombol vadul,

Arcomra örömöt, s bánatot ragasztva.

Az árok mélyén, elporladt holt levél

Mozdulatlan fekszik, nem kavarog,

Már nem éri el a vágtató vad szél,

S tudom, örökre én sem maradok.