A száraz avaron kicsiny szikra

S benne ösztönös olthatatlan vágy,

Hogy gyenge szél ölelje, s szítsa,

S lángoszlopként világítsa az éjszakát.

Az élettelen levelekbe beleharap,

Nagy parázzsá duzzad, s erőre kap.

Majd lassan vörös nyelvét kidugja,

A közelgő felhőt vele, félve kicsúfolja.

A közelben egy bokor bele remeg.

Forró láng közelít, már éri a lehelete,

Már tudja, véget ér zöldülő élete,

Ha nem segít rajta, az ideért fekete felleg.

Az eső cseppek nem kapaszkodnak,

A felhőtől, mint jó anyától búcsúznak.

A lángok sisteregve füstöt szülnek,

S parázzsá lohadva, a halálba készülnek.

Már csak egy szikra fénye pislant,

Majd lassan behunyja vörös szemét,

De még a szivárványra fölpillant,

S kormos hamuban veszíti, kérész életét.