Illatozó hársfák alatt

Állni látszott a pillanat.

Szellő járt a fák között

Lelkem testemből szökött.

Először csak felült egy ágra,

Hogy futó lépteimet lássa.

Figyelte boldog nyargalásom,

Hogy elvesztettem szomorúságom,

S kacagástól remeg a vállam,

Mint langyos tóban fürdöm a nyárban.

Lelkem emelkedett fel magasra

A régi fajta víztoronyra.

De nem időzött oly sokáig

Szállt a felhők szép fodráig.

S a habos bárányfelhők

Elnyelték a víg tekergőt.

S lelkem, mint cseresznye virága

Hófehéren mosolyog, e gyönyörű világra!