Haldokló fénye a kelő napba sápad,

Bíbor színű ég peremén az éj sóhajtott

S lezuhant, fekete levele fehérré szárad.

A reggel ecsetét kékbe, rózsaszínbe mártva

Káprázatos ruhát fest a kóbor felhőknek,

A rohanó idő megtorpan, tátva marad szája,

Mert a fűközt a gombák, oly szaporán nőnek.

Harmat cseppek kuncogva a zöld fűszálakon

Megcsillannak, s a földre lecsúszdáznak,

Majd elillannak hirtelen akár a bánatom,

A lelkem nyújtom át, e szép nyári tájnak