Az élet tengerén hánykódó léthajó vagyok,

Ringatnak szelíden, majd dobálnak a zord habok

Horgonyom a mélyben, mögöttem a múlt kavarog,

Előttem az elmúlás kegyetlen örvénye hív, mosolyog.

Horgonyom rozsdásodó lánca

Meg-megcsörren, a halál már cibálja.

Az angyalok eltűntek, az ég riasztó sötét,

Varjú testű éjszaka száll, szárnya halk neszét

Rám szórja a bukdácsoló szél,

Fagyott fényű Hold, csonkán kél.

Hulló csillag fénysikolya lelkembe vág,

Zavaros buborék születik s meghal egy világ.

Lánc pattan, odavész horgonyom

Örvény tölcsérében imám mormolom,

Jön a halál, tenyerében tart egy láncszemet,

Kapu nyílik, fény ragyog rám, valaki hív, integet.