A sors könyvében egy hófehér lapon

Elkezdtek írni egy életet,

De az égi, meg nem értett hatalom

Intett, s vége lett.

Most ezernyi arc könnybe lábadt szemmel

Néz az égre fel,

„Miért csak négy, tovaröppenő évet érdemel?”

De csend, senki nem felel.

Gyertya ég lelkemben, teste keserűség,

Fájdalom a lángja,

Fejemben szó visszhangzik: Szörnyűség!

Nézek az éjszakába.

Kislányom pihen, az álmok országát járja,

Nézem, remeg a szívem,

Ma este hófehér felhő kis Rebeka ágya,

Ringasd, s vigyázd, Istenem!