Maszatos az ég ott nyugaton

Pillantásom a vörös foltokon

Megpihen, elterül s beléjük ég,

Valami készül itt, vérzik az ég.

Nagy csenddel surran az est

Árnyakat bújtat, feketét fest,

Reszkető csillagok sápadva,

Fényüket szórják az ágakra.

Halk az erdő bagoly se röppen,

Valami feszült arcomra csöppen,

Tenyerem simítja, ingembe törli,

Esőcsepp sikolt, a szöveten végzi.

Nagy dörgés az ég haragra gerjed,

Tolong felettem a sok fekete felleg,

A cseppért vagy másért itt a bosszú,

Villámok vakítanak, harc lesz, hosszú.

Szél tépi a fákat, ruhájukat rázza

Letöri a karjuk, s nem magyarázza,

Hogy miért, s mi ez az őrült indulat

Csak vágtatva zúz, s minden szétszakad.

A vihar égi szivacsait két kézre kapja,

Kéklő villámló szemekkel kicsavarja,

Lezúdul az eső, áztatja a fekete földet,

Sár borít virágot s mindenféle zöldet.

Mire felkölti a csapzott hajnal a napot,

A vihar tovább áll, s mit itt hagyott,

Lassan mutatják az erősödő fények,

Mit látok, az megrettent s félek….