Mint selymes paplan takarja a kék ég a tájat

Illatokkal megtelt szél, ringatja a fákat.

Zöldellő mezőn kicsiny virág fejét kidugja,

Zümmögő fürge méh csókját, szirmaira nyomja.

Fényes tollú, csengő hangú ugrándozó kismadár

Trillázó hangján mondja: Csodaszép most a határ!

Az ég kékjéből fakadt, fürgén járó hűs patak

Megitatja lágy vizével a ráhajló kisnyulat.

A vízparton egy szomorúfűz ágait lehajtja,

Úgy borul a víztükörre, mint egy anya karja.

Mintha féltené az apró, védtelen habokat,

Amikkel a kószaszél pajkosan játszogat.

                  Ezt a csodás természetet meghatódva nézem,

S a boldog gyermekkort visszaidézem.

Elmerengve nézek e szép tavaszi tájra,

Mit változatlanul hagyott az évek sokasága.

Látom magam, ahogy kardozom a széllel

S együtt rikoltozom a békák seregével.

Mintha hallanám a légben édesanyám szavát:

Kisfiam fuss ide, főztem jó vacsorát!

Emlékszem még mikor a család nyugovóra tért

Édesanyám megcsókolt, míg az álom el nem ért.

Hálásan néztem utána, ahogy az ajtót becsukta

S tudtam, nekem van a világ legjobb édesanyja.