TÜSKÉK : Az ég padlásán bolyong a hold |
Az ég padlásán bolyong a hold
Az ég padlásán bolyong a hold magányosan, S a kitört felhőcserepek között néha rám villan, Bánat fénye sárgán hull, magány karja földre ránt, Lelkem fogoly, szívem verdes, rajta nehéz acél pánt. Emlékképet tép halkan a fájdalom, s megremeg a szám, Múlt fala borul a jelenre, s jövőmért súgom az égre imám.
|