Csupa hó a fenyőerdő
Nincsen benne érdeklődő.
Fürkésző szem nem kutatja
A mókust, ki az erdőt lakja.

Bizony senki nem is látja,
Tobozt cipel odújába.
Lába alatt ág, inogó
Lépte alatt omlik a hó.

De egyszer csak hó nyikorog,
Mókus feje sürög-forog.
És a szeme nem sokára
Rátalál egy nagykabátra.

Apóka jön, pufók nyájas
Arca kerek, nagy szakálas.
Nem tudni mért, jó a kedve
Vígan fütyül a hidegre.

De látszik már mi a vágya
Zsákból villan kis baltája.
És egy fánál meg is torpan,
Nézegeti nagy-nagy gonddal.

Körbe járja, s szeme ragyog
Balta lendül, máris suhog.
Suhog, de a törzsnél megáll
Kérget bizony el nem talál.

Apókának szíve dobban,
Szeméből a könny is pottyan.
Baltája a zsákba kerül
Kis fenyőfa megmenekül.

Apó szemét fátyol fedi
A fenyőt így nézegeti.
A fa csúcsára, oda pillant
S ott egy kicsi csillag villant.

A képzelet szép cérnája
Cukrot, diót köt a fára..
A szeretet jó szívében,
Gyertyalángként lobog szépen.

Mosolyogva lassan fordul,
Lába alatt hó nyikordul,
Tekintetét hátra hagyva
Haza indul ő, s a balta.

Vígan fütyült, s úgy ballagott,
Mert az erdőn kincset hagyott.
Boldog, mert van már fája
Szívében van, nagy pompába!

Mert az élet, mit meghagyott
Szépíti majd, a holnapot!
Fenyő ágán fészek lehet,
Játszhat rajta mókus gyerek!