Fűzfa ága hajladozva,
Reám terül s álmodozva
Gondolatom messze illan
Méhecskeként repül vígan.

Bekukkant a legelőre
Meg áll ott, a közepébe,
Körbe kémlel, virágra ül,
Magasba fut, s beleszédül.

Mint a fecske úgy cikázik,
Felhők alatt bőrig ázik,
Szárítkozik szél karjába,
Mosolyog a napsugárra.

Erdőben jár, fákra lebben,
Előbújik teli zsebbel,
Vadkörte és sárga szilva,
A földre le, jaj de húzza!

Tó tükrén fut, egyre iszkol
Elcsúszik, és most lubickol,
Sás tövében békaserek,
Nagyot kacag rajta, s brekeg.

Bejárta a szép vidéket,
Látott mindent, csodaszépet,
Visszarepült fűzfaágra,
S fejembe ül, odújába.

Milyen gyönyörű a világ,
Szépen nyíló réti virág,
De a legszebb a világon,
Még is Te vagy, kisleányom!