Mint vörös hagyma illóolaja
Versed lassan szememre szállt,
S tükréből, mint csigát csalogatja
A sós tenger legkisebb rokonát.

Bár szavaid nem csípősen szólnak
Csak mit elérnek, az lesz ugyanaz
A sorok a lelkemre erősen hatnak
Pengetve lágyan szomorú húrokat.

De olvastam más szép versedet!
Ami cirógatva megcsiklandozott,
S lelkem ilyenkor vígan nevetett
S a könny az örömtől fogantatott.

Volt ám versed mi suttogva mesélt!
Belém karolt, ölelt, s röpített tova,
Felfedve a tájak arcát, vagy rejtekét
Hol szivárvány alatt zöldell a moha.

Akadt versed miben szerelem ragyog,
Mint illatfelhőben fürdő mezei virág,
Romantikába öltöztek az elmúló napok
S csókban fürödtek a lázas éjszakák.

És volt mi után agyamban csend lett,
Mert mély volt a fájdalmas gondolat,
Mit a tollad szűrkén, s ijesztőn festett
S rettegtem, mint napfogyatkozás alatt.

Ha ilyen érzéseket keltesz, nekem költő vagy
Ezt helyes szótagszámmal, vagy nélküle teszed,
Ha lelkemben írásod hasonló mély nyomot hagy
Én a versek közé emelem s tűzöm, a TE versedet!

S végül, kinek kritikába hajlik át bíráló sora!
Két fontos dolgot ne felejts el kérlek, soha!
Tiszteld az alkotást, legyen az neked fura,
Mert az ember ki írta, egy érző lélek otthona!