|
Őrségben /katona vagyok?/
Reszket a levegő, mert én állok közte
Habverőként jár a fegyver a kezemben.
A frász tör ki, ha recsegnek az ágak,
De jó is a kényes szobakutyáknak.
Nem félek semmitől, hisz katona vagyok!
Csak kóbor macskák ne nyávogjatok!
Valaki rám kiállt, kiver a víz nagyon
Veszem a levegőt, de mindjárt abbahagyom.
Csak a vízhangom volt, az ijesztgetett,
A messzi Tihanyban eddig mit is tehetett?
Megnyugodtam lassan a cigaretta füstben,
Úgy ülök a székben, mint egy marék szögben.
Pislogok riadtan, mint egy szürke veréb,
Kinek most kapja be a macska a fejét.
Ekkor meglátom az én felvezetőmet,
S a váltó társamat, az én megmentőmet.
Hadonászok feléjük, valamibe megakad a kezem
Sorozatot lőtt, rájuk a fegyverem.
Arcuk fehér, szemük riadt
S megelőzték a vadnyulat.
Szétszaladtak, az úton lábuk nyoma,
Engem nem vált le már senki, soha!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
