Csönd
Csönd ül felhúzott térdekkel
az idő folyton növő dombján,
lenn a síkon az alkony nagyot szel
a fény kenyeréből a maga komótos módján.
Kovács tűz szikráját viszi a szél
De nincs már ki üti a vasat,
Örökre pihen, de verse beszél
Hangjából ezernyi dallam fakad….
Vígkovács: Csönd c. verséhez néma fejhajtással.
|